fbpx
Dóra, 2017 Spanyolország

Az idő júliustól a szezon végéig hibátlan, egy csepp eső sincs. Csak a szél fúj néha, mely idehozza Gibraltár szagát. Bármerre fordultam mindig szembeütközött a Gibraltár hegy zöldsége a tenger sziluettjében.
A hotel maga egy város. Két település között a hegyoldalban friss levegő járja át. Minden kiadásra váró vagy már kiadott apartman egy kis ház alkot utcát vidám sárgaságukkal, a terrakotta burkolattal.
Ide hívtak minket. Egy tizenhárom animátorból álló csapat tagja lettem: együtt laktunk (ugyanolyan apartmanban mint a vendégek, két házunk volt szomszédságban, egy a fiúké, egy a lányoké) a kettőt közös kert kötötte össze napozó ágyakkal. Mosogatógép, légkondicionáló, teljes gépesítés.
Én gyerek animációval foglalkoztam a hattól tizenkét éves korosztállyal. Az enyémen kívül két klub volt még, az egyik háromtól öt, a másik a tinédzser korosztály számára állt rendelkezésre.
Délutánonként lent a gyerekekkel ment az aquasplash, a szülők odagyűltek videózni és fotózni azt amikor csemetéjük az általad kitalált játékba teljes örömmel belefeledkezve azt teszi, amit minden animátor vár: játszik.
Nap végére garantáltan látszódott az aznapi program, festék, víz, csillámpor, krepp papír maradéka… Vacsora közben (svédasztal, hibátlan) mindig találgattunk a másikról, hogy aznap mit csinált. Amikor szobatársam beesett tetőtől talpig színesen, színfoltosan és vigyorogva már tudtuk: a tiniknél holyparty volt.
Esténként előadások voltak, minden napnak megvolt a saját témája s mi aszerint öltöztünk. Így adtuk elő a minidiscot.
Munka után se állt meg az élet: Marbella, Málaga, Gibraltár, Ronda, Estepona – csak hogy párat említsek.
Itt garantáltan elkopik a fürdőruhád. Ez van ha az ember tíz percre lakik a tengerparttól…. És az éjszakai fürdőzés…. Egyszerűen pompás.
Annyi emberrel találkoztam, annyi tapasztalat ért, maga a szakma, én nagyon szeretem…. Számomra gyerekekkel dolgozni egy nagyon őszinte dolog…. Kevés dologhoz hasonlítható.
Ha hezitálsz? Ne tedd! Ha tartasz a színpadtól? Felesleges. Túl szép ahhoz, hogy igaz legyen… Fél év után se hiszem. De valóban igaz.

További beszámolók

Értesülj mindig elsőként a legfrissebb állásajánlatokról és híreinkről!
Írd be ide a neved és e-mail címed
Köszönjük!
Hozzájárulok, hogy részemre marketing üzeneteket juttassanak el. (Hozzájárulását egy kattintással bármikor visszavonhatja.)
Köszönjük, hogy feliratkoztál a hírlevelünkre! Hotel Animation