fbpx
Éva, 2017 Görögország

2017 nyári szezonjában hat hotelben is volt alkalmam animátorként dolgozni. Ez úgy jött össze, hogy többször átkerültem másik helyre, illetve az utolsó két hotelem előbb bezárt és mivel október végéig maradtam, mindig költöznöm kellett. Viszont egyáltalán nem bántam meg, hogy sok helyre kerültem, mert bejártam majdnem egész Görögországot! Az első hotelem Krétán található, az entertainment manageren kívül mindenki teljesen kezdő volt. Itt egy Michael Jackson showra készültünk. Ez jó is volt addig amíg lassan ment, de mikor zenére kellett mozogni, hihetetlen gyors volt! Nem tartom magam jó táncosnak, inkább a vendégekkel való PR-ban és kommunikációban vagyok jártas idegen nyelveken, de részt vettem a próbákon és nagyon élveztem. Ez a tánc rengeteg koncentrációt igényel, és hazudnék ha azt mondanám hogy könnyen elsajátítható, de semmi sem lehetetlen! Nagyon jó volt a csapatom, a szabadnapokat is együtt töltöttük, amik sajnos hamar elröpültek. A minidiszkókat is nagyon élveztem, ezt egy amfiteátrumban tartottuk, sok mosolygós gyerekkel. Meg is könnyeztem az utolsó minidiscót ebben a hotelben. 🙂 Következő hotelem egy 5 és fél csillagos, rendkívül exkluzív hotel Krétán, szintén a Grecotel lánchoz tartozik. Nap közben a Grecoland nevezetű gyerekklubban voltam, sokszor bent de inkább kint a szabadban. Esténként pedig italokat szolgáltam fel az amfiteátrumban a showk alatt, ami különösen vicces volt, mert mikor az akrobaták ugráltak, pontosan ki kellett számítanom hogy mikor viszem a limonádét, hogy el ne essek a teli tálca pezsgőspoharakkal. Szerencsére minden rendben ment és csak egy poharat törtem el, a vendég is csak nagyot nevetett a szitun. 🙂 Ebben a hotelben a csillagokat is vizsgálhattuk éjjel, és egy neves német focicsapat játékosa is megfordult itt vendégként, aki szívesen bulizott az animátor csapattal. Harmadik hotelem Lakopetrán volt, Athénhoz közelebb, ide sok szép emlék fűz. Ez egy családi hotel, rengeteg gyerekkel, akik teljes figyelmet igényelnek. Nem volt egyszerű, sokszor álltam őrt a játszótér kapujában, hogy el ne szaladjon egyik gyerek se, akit ránk bíztak. Majdnem mindegyik gyerek görög volt, így nehéz volt velük szót érteni. Nagy melegben lankad is az ember figyelme, úgyhogy nagyon össze kellett szednem magam, hogy minden flottul menjen, és ne kövessek el nagy bakikat. 🙂 Itt comedy showkban is felléptem, és végre kipróbálhattam, milyen színpadon állni. Mit mondjak, csodálatos! Meg is kaptuk a legjobb pontokat a Grecotelek között az általános entertainment kategóriában, aminek nagyon örültünk és ez adott erőt, hogy minden nap sokat mosolyogjunk, akkor is ha nagyon melegünk volt és 60 gyerekre vigyáztunk egyszerre. 🙂 Fárasztó volt, gyerek showkat is tartottunk, megtanítottunk sok koreográfiát a gyerekeknek ,én például az Aladint. Nem volt egyszerű a hotel diszkójában 60 rohangáló gyerekkel, de az előadás után a szülők nagyon büszkék voltak csemetéikre. A szezon vége felé már nem volt szükség sok animátorra a gyerekklubban, így továbbálltam, Kos szigetére kerültem. Ez a sziget gyönyörű és az új hotelben egy hétig Xboxozhattam a gyerekekkel a Teen Lounge-ban, amit rendkívül élveztem! Itt éreztem igazán, hogy ez egy álommunka.  A csapatom profi táncosokból állt, és a show alatt néha DJ is voltam. Megkaptuk a Tripadvisoron az első számú hotel Psalidi régióban díjat, aminek azért is örültünk, mert a negyedik helyről küzdtük fel magunkat. Volt nagy ünneplés, és itt tanultam meg, milyenek az igazán jó medencés játékok, hogyan kell érdekesen konferálni a mikrofonban. A hotel menedzsere egyébként DJ is volt néhány buliban, ami nagyon tetszett a vendégeknek és nekünk is.  A szezon végére  egyre kevesebb animátorra van szükség, így végül átküldtek egy következő hotelbe, ahol magyar kollégát is kaptam, vele beutaztuk egy nap alatt majdnem az egész szigetet kocsival. A gyerekek persze itt is cukik voltak, főleg a német gyerekekkel játszottam, mert Németországban ez az időszak iskolai szünet. Az arcfestést a gyerekklubban különösen élveztem, mindenképp ajánlom nektek hogy próbáljátok ki! Az utolsó helyem szintén Kos szigetén volt, egy olyan helyen ahol több hotel is tartozott hozzánk és egy nagy animátor csapat felelt ezért a sok hotelért. Tudtam hogy kicsit vicces lesz egy hétre belerázódni egy ennyire nehéz helyzetbe és három hotel közt rohangálni, nem eltévedni, elvégezni minden feladatot időre, de végül itt is rengeteget tanultam arról, hogy kell az animátorkodást igazán jól csinálni. 🙂 Itt már nem a “soft animation” ment, itt nagyon durván bohóckodtunk a vendégekkel és a showk elképesztően profik voltak. Itt a szezon végén már nagyon fáradt voltam az utolsó hétben és volt egy lábsérülésem is, mert korábban kihagytam egy lépcsőfokot, és fájdalomcsillapítókkal táncoltam, de a szezon végére ez is nagyjából helyrejött. Hálás vagyok azért, hogy türelmesek voltak velem, és én is úgy érzem hogy megtettem minden tőlem telhetőt. Nem voltak egyszerűek az éjszakába nyúló próbák és leltározások, de minden perc megérte!  Mikor vége lett a szezonnak, el se hittük. Nem repülővel mentem haza hanem vonattal, hogy legyen időm feldolgozni a történteket és lassan megérkezni, mert erre volt akkor szükségem. A német tudásom sokat fejlődött, a szezon után felsőfokra készülök. Ha életre szóló élményeket akartok szerezni, ne habozzatok, jelentkezzetek animátornak!

További beszámolók

Értesülj mindig elsőként a legfrissebb állásajánlatokról és híreinkről!
Írd be ide a neved és e-mail címed
Köszönjük!
Hozzájárulok, hogy részemre marketing üzeneteket juttassanak el. (Hozzájárulását egy kattintással bármikor visszavonhatja.)
Köszönjük, hogy feliratkoztál a hírlevelünkre! Hotel Animation