fbpx
Evelin, 2011 Spanyolország

Én 2011 nyarán Mallorcán dolgoztam. Még 2010-ben felmerült az ötlet, hogy ha majd 2011-ben lediplomázok, majd szeretnék külföldön dolgozni. Pontosan nem tudtam, hogy mit is szeretnék csinálni, így interneten kezdtem keresgélni és ott találtam rá a hotelanimation.hu-ra és rögtön jelentkeztem is. Majd 2011 áprilisában részt vettem egy állásinterjún és pár hétre rá közölték velem, hogy akkor nyáron már biztos, hogy tudnak nekem munkalehetőséget biztosítani. Július közepén repültem ki Mallorcára. Eleinte nagyon furcsa volt, de hamar belejöttem a munkába. Gyermekanimátor voltam, tehát a gyerekeknek programokat szerveztem: játszottunk, rajzoltunk, barkácsoltunk, de sokszor a medencében szerveztem nekik játékokat, esténként pedig a gyerekekkel táncoltunk a mini discoban, majd a felnőtteknek szóló programok következtek. Reggelente vízi aerobicot tartottam a felnőtteknek.
Mindenkinek ajánlom ezt a munkát, mert ez nem csak munka, hanem egy feledhetetlen nyári élmény egyben. A szabadnapokon bejárhatod a szigetet, strandolhatsz, tehát azzal töltheted az időd, amivel szeretnéd. Ajánlom ezt a munkát azoknak, akik szeretnek utazni és új embereket megismerni, akik elég bátrak ahhoz, hogy idegen nyelven merjenek kommunikálni és még nyelvet is szeretnének tanulni, vagy a meglévő nyelvtudásukat szeretnék fejleszteni, akik szeretnek sportolni, szerepelni, gyerekekkel lenni.
Az animátor munkám során sokat tanultam, sok tapasztalatot szereztem, melyeket a mostani munkám során is hasznosítani tudok. És persze nem utolsó szempont, hogy a későbbi munkavállalás során is nagyon jó pontnak számít, hogy ha valaki volt már animátor – ezt tapasztalatból tudom.Egyáltalán nem bántam meg hogy kimentem, nagyon jól éreztem magam és mindenkinek csak ajánlani tudom ezt a munkát!!! Jelentkezzetek bátran!

További beszámolók

Értesülj mindig elsőként a legfrissebb állásajánlatokról és híreinkről!
Írd be ide a neved és e-mail címed
Köszönjük!
Hozzájárulok, hogy részemre marketing üzeneteket juttassanak el. (Hozzájárulását egy kattintással bármikor visszavonhatja.)
Köszönjük, hogy feliratkoztál a hírlevelünkre! Hotel Animation