Az animátori álláshirdetésre teljesen véletlenül bukkantam rá – mondhatni ő talált meg engem. Hirtelen felindulásból jelentkeztem, elmentem az állásinterjúra és 4 hét múlva már Lanzarote csodálatos szigetén dolgoztam.
A kezdeti „legyen mondjuk fél év”-ből 1,5 év után szomorúan hagytam el a szigetet.
Életem egyik legspontánabb, mégis legjobb ötlete volt, hogy kimenjek dolgozni.
Egy sporthotelben kaptam munkát a miniclubban. A munkatársaim (spanyol, lengyel, brit, portugál, holland, francia, német…) azonnal tárt karokkal fogadtak, rögtön a csapat (család) része lettem.
A mi hotelünk egy kicsit másabb volt, mint a többi hotel a környezetünkben. Sporthotelként valóban elsősorban a sportra fókuszált, így nálunk az esti showkat felváltották a személyi edzések, futóórák és nyíltvízi úszások. A sport mindennapos része lett az életünknek.
Megismerkedtem olimpikonokkal, világbajnokokkal, részt vehettünk az edzéseiken, bepillanthattunk az élsportolók közel sem könnyű életébe. Elkezdtem komolyan foglalkozni a sporttal, belekóstoltam a triatlonba, extrém terepfutásokon vettünk részt. A heti 2 szabadnapunkat is többnyire így töltöttük, túráztunk, bicikliztünk, versenyekre jártunk. Az életem 180°-os fordulatot vett a sport felé.
A munka minden nap tartogatott valami újdonságot, egyetlen napunk sem telt ugyanúgy. Nem mindig volt persze könnyű, de jó csapatként megbirkóztunk a nehézségekkel.
Olyan sok fantasztikus, szívmelengető élmény történt velük, hogy felsorolni is nehéz. A hotelben dolgozók és a vendégek szeretetét semmi sem pótolta.
Elmondhatom, hogy ez a 1,5 év életem eddigi legszebb és legtartalmasabb időszaka volt.
Szinte biztos vagyok benne, hogy még folytatni fogom az animátor munkát a jövőben is, és erre csak bíztatni tudok mindenki mást is.
Köszönöm, hogy részese lehettem ennek az életre szóló élménynek.