fbpx
Laura, 2018 Görögország

Szeretnél eljutni a világ összes tájára ingyen szállással? Akkor menj el animátornak! Rengeteg különböző emberrel találkozhatsz a legkülönbözőbb országokból, és ha eléggé érdeklődő és empatikus vagy, garantáltan sikerrel jársz! A szálloda vendégeinek az a céljuk, hogy jól érezzék magukat, hiszen kikapcsolódásra vágynak, éppen ezért sokkal könnyebb dolgod van szórakoztatni őket, mert a legtöbben nyitottak a programokra, bolondozásokra.

Őszintén szólva eddigi életem legjobb döntése volt, hogy 4 hónapra kimentem Görögországba, Kos szigetére dolgozni. Három hotelben voltam és mindegyikben másféle animációt csináltam, például voltam sport animátor, majd fitness animátor és legutoljára gyerek animátor. Mindegyiket nagyon élveztem, ám az esti előadások voltak a kedvenceim, amikor táncoltunk, vagy színészkedtünk, vagy interaktív előadásokat csináltunk (ez nem minden hotelben van).

Azért vállaltam be ezt első állásomként, mert tudtam, hogy rengeteg tapasztalattal fogok gazdagodni, de felülmúlta az előzetes elvárásaimat. Elég fárasztó volt, mert hosszú napjaink voltak, de élvezetes volt és nagyszerű embereket ismertem meg, akikkel azóta is tartom a kapcsolatot. Nyilván a nyelvtudásom is sokat fejlődött, de ami ennél is fontosabb a személyiségem fejlődése. Olyan feladatokat végeztem a munkám során, amiket sosem gondoltam, hogy meg tudom csinálni, legyőztem a félelmeimet és sokkal nyitottabb lettem én is.

Olyan utazás volt, amiből csak tanulhattam, ráadásul 4 csillagos szállodákban ehettem azt, amit a vendégek (már ezért megérte;). Mindenképp ajánlom, hogy vágj bele és nagyon büszke leszel magadra!

További beszámolók

Értesülj mindig elsőként a legfrissebb állásajánlatokról és híreinkről!
Írd be ide a neved és e-mail címed
Köszönjük!
Hozzájárulok, hogy részemre marketing üzeneteket juttassanak el. (Hozzájárulását egy kattintással bármikor visszavonhatja.)
Köszönjük, hogy feliratkoztál a hírlevelünkre! Hotel Animation