Szilvia, 2018 Görögország

Én 5,5 hónapot töltöttem Kos szigetén, Görögországban. Hihetetlen, hogy máris a beszámolómat kell írnom, hamar elrepült az idő, még akkor is, ha nem úgy tűnt. Őrületesen jó visszagondolni az elmúlt nyárra. Ez a munka egy nagy buli. Nem mondom azt, hogy nem voltak nehézségek, mert voltak, de a második hotelemben egy nagyon jó csapatvezetőm volt, akivel mai napig tartjuk a kapcsolatot, ahogy másokkal is, de lényeg a lényeg valahogy úgy ott megtaláltam a helyem. És ez nagy hatással volt az életemre. Amikor jelentkeztem az állásra én már egy cégnél dolgoztam, ki akartam szakadni a szürke hétköznapokból, és mondhatom, hogy ez sikerült. A szobatársak is abszolút jófejek voltak, nyílván mindenki azért van ott, hogy jól érezze magát. Én nem igazán találkoztam olyan animátorral, akinek honvágya lett volna, de lehet, hogy szerencsésen alakultak a dolgaim. Többnyire vidámságról, nevetésről, szórakozásról, és szórakoztatásról szólt a nyár. A legtöbb animátor fiatalabb volt nálam, tehát én voltam a mama, de azért akadtak nálam idősebbek is. És nyílván a szezonvégére elfáradtunk, de hálás vagyok mindenkinek, hogy kimehettem, hogy ilyen sok jófej emberrel találkozhattam, hálás vagyok a hotelanimation.hu -nak, és főleg a magyar szervezőknek!

További beszámolók

Értesülj mindig elsőként a legfrissebb állásajánlatokról és híreinkről!
Írd be ide a neved és e-mail címed
Köszönjük!
Hozzájárulok, hogy részemre marketing üzeneteket juttassanak el. (Hozzájárulását egy kattintással bármikor visszavonhatja.)
Köszönjük, hogy feliratkoztál a hírlevelünkre! Hotel Animation