fbpx
Szimonetta, 2013 Spanyolország

2013 május elején utaztam Spanyolországba, Mallorcára dolgozni, mint gyermekanimátor. Életem egyik legjobb döntése volt, tudom, hogy megbántam volna, ha visszautasítom ezt a lehetőséget. Azért, hogy ott dolgozhassak, a főiskolát hagytam ott, mertem nagyot álmodni, és hinni abban, hogy sikerülni fog, és sikerült. 2013. tavaszán a Hotelanimation segítségével részt vettem egy állásinterjún, majd 2 héten belül telefon érkezett, hogy készüljek, nemsokára utazhatok. Akkor még csak elképzelni sem tudtam azt, hogy milyen lesz egy idegen országban dolgozni, idegen emberekkel a nap 24 óráját együtt tölteni.
Először egy 4 napos kurzuson vettem részt egy kisebb szállodában, ahol elsajátítottam népi alapot a folytatáshoz, majd Mallorcára repültem. Egy 3 csillagos hotelben dolgoztam, gyermekanimátorként nap, mint nap. A csapatban rajtam kívül még 13 animátor volt, nagy hotel, nagy csapat. Napközben a Mini Clubban foglalkozásokat szerveztünk a gyerekeknek, elsőre mindenki azt mondja, hogy persze, ez könnyű.. Azért annyira nem, de kreativitással, kiváló munkatársakkal és kitartással minden sikerülhet. Heti háromszor saját showkkal rukkoltunk elő a vendégeknek, tánc illetve comedy showkkal. Igen, ez elég „kemény”, volt, hogy a hét szinte minden napján a szabadidőnket a próbákra „pazaroltuk”, hogy a nagy előadásra a lehető legjobbat hozzuk ki magunkból.
5 hónapot töltöttem Mallorcán ebben a szállodában. A hotelben laktunk, egy 3 szobás apartmanban öten. Úgy érzem, sikerült hosszútávú, akár életre szóló barátságokat kialakítanom a munkatársaim nagy részével. Nem kell a magánytól félni, hogy majd egyedül leszel és senki nem segít, mert ez nem így van. A spanyol cég koordinátorait minden helyzetben el lehet érni, ők azok, akik a legjobbat akarják neked, hogy a legjobban érezd magad. Esélyt adnak arra is, hogy munkád télen is folytathasd, én jelen esetben is velük dolgozom, épp a Kanári-szigetek egyikén. Az elmúlt nyár számomra csak pozitívumokat adott, mind a tanult nyelvek, tánckoreográfiák, a megismert emberek és szerezett új barátok között. Ne féljetek hát belevágni, sok sikert!!!

További beszámolók

Értesülj mindig elsőként a legfrissebb állásajánlatokról és híreinkről!
Írd be ide a neved és e-mail címed
Köszönjük!
Hozzájárulok, hogy részemre marketing üzeneteket juttassanak el. (Hozzájárulását egy kattintással bármikor visszavonhatja.)
Köszönjük, hogy feliratkoztál a hírlevelünkre! Hotel Animation