Virginia, 2018 Görögország

Mielőtt megérkeztem volna Kos szigetére én is izgultam, hogy mi fog rám várni. De a kíváncsiság nagyobb volt, mint a félelem.

Én szezon végére érkeztem, egy kis időre. Sütött a nap, gyönyörű tenger látványa fogadott az érkezésemkor. Már a reptéren vártak rám és elvittek a Hotelbe, ahol dolgoztam. Igényes és szép helyen van Mastichariban. A Hotel Manager és a többi dolgozó kedvesen fogadtak.

Miután kipakoltam az apartmanunkba a dolgaimat már kezdődött is a “munka”.

Én fitness programszervező voltam a hotelen belül. Reggel nyújtással majd darts játékkal, valamint aqua fitnessel telt el a délelőtt. Ezt követően csoportos vizilabda és röplabda játékokat szerveztem a vendégeknek. Este pedig zenés táncos esték voltak, bingo és karaoke show-val. Szerencsére mindig aktív vendégek érkeztek, akikkel együtt lehetett “dolgozni”. Az elmúlt pár hét, amit tapasztaltam a munkával kapcsolatban az csak pozitív, hiszen kommunikálni kellett és sportolni egy csodálatos szigeten. Ráadásként megemlíteném, hogy volt alkalmam a közeli szigetekre betekinteni valamint a török kultúrát is felfedezni a szabadnapokon. A görög kollegáim és szomszédaim megnyerően kedvesek voltak mindvégig és segítőkészek. A cég megbízható és mindig készséggel állnak mellettünk.

További beszámolók

Értesülj mindig elsőként a legfrissebb állásajánlatokról és híreinkről!
Írd be ide a neved és e-mail címed
Köszönjük!
Hozzájárulok, hogy részemre marketing üzeneteket juttassanak el. (Hozzájárulását egy kattintással bármikor visszavonhatja.)
Köszönjük, hogy feliratkoztál a hírlevelünkre! Hotel Animation