fbpx
Zsuzsi, 2016 Spanyolország

Ha egy szuper, élményekkel és kihívásokkal teli nyárra vágysz, jelentkezz animátornak 🙂
Én 2016 májusában utaztam ki Spanyolországba, Mallorcára. Fél évet töltöttem kinn és most a következő szezonomra készülök;)Egy kis hotelbe kerültem, egy másik magyar lány mellé, akivel életre szóló barátságot kötöttünk. Nagyon szerencsésnek érzem magam, hogy ide sodort a szél. Az igazgatótól kezdve a dolgozókig szuperaranyos volt velem mindenki. Gyerekanimátorként dolgoztam, de mivel csak ketten voltunk, szinte mindent együtt csináltunk. Mivel már 7 éve hastáncolok, így heti egyszer a fellépésem is beépítettük az esti showba. Nagyon jó érzés volt a sok bók, amit a vendégektől kaptam. A tengerpart körülbelül száz méterre volt a szállásomtól, imádtam ott tölteni szabad óráimat. Nyár végére gyönyörű bronzbarna lett a bőröm és olyan szöszi lettem, hogy apukám meg is kérdezte, hogy befestettem-e a hajam 🙂 Mindent összefoglalva csodás helyen vagy és még fizetnek is érte. A nyelvtudásod olyan szinten fejlődik, hogy nem tudnám semmiféle kurzussal összehasonlítani. Ne gondolkozz, ha egy felejthetetlen nyarat szeretnél, csak vágj bele!!!

További beszámolók

Értesülj mindig elsőként a legfrissebb állásajánlatokról és híreinkről!
Írd be ide a neved és e-mail címed
Köszönjük!
Hozzájárulok, hogy részemre marketing üzeneteket juttassanak el. (Hozzájárulását egy kattintással bármikor visszavonhatja.)
Köszönjük, hogy feliratkoztál a hírlevelünkre! Hotel Animation