Felejthetetlen, életre szóló élmény volt. Görög vendégszeretet, gyönyörű helyek, nagyszerű emberek, új barátok, sok nevetés és isteni finom ételek. Na meg persze néha stressz és idegeskedés, de mindezt leszámítva életem legjobb nyarát töltöttem kinn. Már évek óta kísértett a gondolat, hogy szeretném kipróbálni az animátorkodást, de 2014-ben jutottam el odáig, hogy nem csak álmodoztam róla, hanem végre a tettek mezejére léptem, jelentkeztem, és belevágtam. Így május végén már a rodoszi napsütést élvezhettem. Dolgoztam gyerekanimátorként, de a szezonban lehetőségem volt kipróbálni magam fitness animátorként illetve all round animátorként is, így az animátorkodás minden területén sikerült tapasztalatot szereznem. Emellett minden este voltak programok, vagy fellépések, amiket mi szerveztünk a hotel vendégeinek. Így garantált volt az állandó pörgés és szórakoztatás.
Nem ámítok senkit, hogy ez egy egyszerű munka, de rengeteget lehet közben fejlődni (mind nyelvtudásban, mind önismeretben) és nagyon könnyű új barátokat szerezni. Nekem is nagyon sok új barátom lett a világ szinte minden pontjáról, akikkel mai napig tartom a kapcsolatot. Hihetetlenül jó érzés arra visszagondolni, hogy mennyi szeretetet és ölelést kaptam nap mint nap, ami mindig erőt adott akkor, ha esetleg úrrá lett volna rajtam a honvágy, vagy a kedvetlenség.
Ha szeretsz emberekkel lenni, nyitott vagy az újdonságok iránt, feltalálod magad, és szeretnél egy kalandos nyarat, csak azt tudom mondani, hogy vágj bele, mert megéri. Biztosan állítom, hogy az egyetlen dolog, amit megbántam volna, ha itthon maradok.