fbpx
Petra, 2017 Spanyolország

Március környékén voltam az állásinterjún, és pár nappal utána érkezett a hír, hogy a nyaramat Mallorcán fogom tölteni. Hihetetlen boldog voltam és nagyon izgatott, de sajnos az iskola miatt viszonylag későn tudtam indulni, ennek ellenére a spanyol cég így is minden lehetőséget megadott, hogy elsajátítsam a munkához szükséges ismereteket. Szerintem legalább egyszer mindenkinek ki kellene próbálni, milyen is animátorként dolgozni. Egy életre szóló élmény volt, munka, barátok és nyaralás egyaránt. 10 fős nemzetközi animátor csapatunk állandó középpontban volt a nyár folyamán, hisz mi feleltünk a jó hangulatért és a vendégek szórakoztatásáért. Én gyerekanimátorként dolgoztam miniclubban, ahol a különböző elfoglaltságokat szerveztünk a kicsiknek, kalóznaptól kezdve, kincskeresésen át, születésnapi zsúrig. Esténként minidiscot tartottunk, különféle jelmezekbe öltöztünk, kifestettük egymást, aztán jöhetett a chu chu uá vagy valamilyen másik zene amit még nem hallottunk eleget, ennek ellenére irtó jól szórakoztunk és a gyerekek is imádták. Ezután minden este preshow volt, ami egy általunk szervezett műsor vagy színpadi játék volt a vendégekkel, ezt követően pedig fellépők érkeztek különféle táncbemutatóval vagy látvány showal. Minden héten volt habparty és medencés buli a vendégek számára, ahol mi is aktívan részt vettünk, és betanítottuk a korábban elsajátított táncokat. Hetente másfél nap szabadnapunk volt, ilyenkor bejártuk a szigetet, autót béreltünk, vagy csak egy közeli partra utaztunk el. Szuper kis csapat alakult ki a hotelben dolgozókkal és a közeli hotelekben lévő animátorokkal is. Igaz gyakran elfáradtunk, de minden perc egy élmény volt, úgyhogy mindenkinek üzenem, hogy ne féljetek bele kezdeni életetek egyik legjobb nyarába!

További beszámolók

Értesülj mindig elsőként a legfrissebb állásajánlatokról és híreinkről!
Írd be ide a neved és e-mail címed
Köszönjük!
Hozzájárulok, hogy részemre marketing üzeneteket juttassanak el. (Hozzájárulását egy kattintással bármikor visszavonhatja.)
Köszönjük, hogy feliratkoztál a hírlevelünkre! Hotel Animation