Fú, nehéz feladat néhány sorban összefoglalni, miért is volt életem legjobb döntése az, hogy kiléptem a komfortzónából és animátor lettem. Sokan leírták már, hogyan zajlott egy napjuk, és bár tökre leírnám én is, de mivel nekem is hasonló volt, ezért a hely szűke miatt itt van inkább néhány érv, miért kéne neked is ezt a „munkát” választanod. Mármint azon kívül, hogy teljesen illogikus, miért ücsörögnél itthon ha tudsz nyelveket ahelyett, hogy valami egzotikus szigeten is ücsöröghetnél és bulizhatnál tök ingyen, sőt, még fizetnének is érte? Na, de ha ez nem lenne elég meggyőző, esetleg nem hinnéd el, hát akkor esküszöm nincs ahhoz fogható érzés, amikor 20 évig abban a hitben élsz, hogy utálnak a gyerekek, aztán hirtelen hetente találod magad a három színben pompázó óceán partján, pálmafák alatt zokogva búcsúzkodva egy kupac rajtad lógó kicsitől, akiknek a felének igaz egy szavát sem értetted, de legalább kicsit ők is megtanultak magyarul, te meg lengyelül mondjuk és annyira megszerettétek egymást, hogy nem zavart, hogy naponta itatták ki veled a gyerekmedencét és vakarhattad róluk, a miniclubról meg magadról órákig a festéket. Lehet, mert te is éppen ugyanannyira élvezted, hoppá, ki hitte volna! Nem mondom, ahhoz fogható érzés sincs, amikor életedben először találod magad egyáltalán színpadon, nemhogy 150 ember előtt táncolva úgy, hogy te elvileg nem is tudsz táncolni, de azt sem fogod egy hamar elfelejteni, amikor mind az a sok ember neked tapsol állva. Apropó tánc, elég király érzés az is, amikor minden reggel és este egy egész szálloda táncolja veled a klubtáncokat, amiket aztán nem féltek bedobni a városi buliban sem, ha felcsendül a ti dalotok, és az egész klub táncolja veletek, mert ti vagytok az animátorok, és az tök menő. A világ végezetéig tudnám sorolni, amit sosem fogsz majd elfelejteni, nyitottnak lenni, a sok érdekes embert, az új csapato…családod, a mindennapos csicsergést a világ mindenféle nyelvén, amiket valahogy egy idő után megértesz, vagy a jógaórákat, amiket tartottál úgy, hogy amúgy a lábujjadat se tudod megérinteni állásból, de mindenki imádta. A felkelő napot az óceán felett, a show előtti izgalmat, vagy amikor épp annak a közepén jön rátok a röhögőgörcs úgyhogy kicsit áll a dolog, amíg már nem fuldokoltok a nevetéstől saját magatokon. A mini discokat amik a legnagyobb bulik az egészben, a bújócskaverseny győztesének keresését – ami így utólag elég vicces, amúgy meg…hát, izgalmas volt. 😀 Aztán hazajössz, és azon kapod magad, hogy bár itthon nem szürcsölgethetsz koktélt, nincs mindig nyár és nem szól egész nap a zene, nem táncoltat meg minden arra járó, te mégis egész nap dudorászol és bár a Tescoban senki nem táncolja veled a klubtáncodat, te úgy elszambázgatsz a sorok között, hogy a pultos bácsi is latin hangulatba jön. Csak olyan ez, mint hogy a buszon rajtad kívül senki nem rendez majd vicces arc-vágó versenyt, hogy jobb kedvre derítse a nyafizós kisfiút, te már tudod majd, hogy mindkettőtöket kicsit boldogabbá fogja tenni, mert nem minden animátor feltétlen őrült és hangos energiabomba, de az biztos, mind hajlamosak vagyunk a pozitivitásra, jókedvre és boldogságra, és lelkesen fertőzünk meg velük mindenkit. Hallod majd, ahogy sokaknak megremeg a hangja, amikor prezentálni kell, lesütik a szemüket és elfelejtenek egymásra mosolyogni, de ritkán felejtenek el rosszalló pillantást vetni arra, aki kicsit bolondos vagy kilóg a sorból, bosszankodni és gondosan ügyelnek, nehogy elfelejtsék elszalasztani az álmaikat, hagyni, hogy a gátlásaik határozzák meg az életüket. De téged ez mind-mind nem zavar majd, ahogy már csak visszagondolsz, milyen rossz volt egyszer olyannak lenni, mert igazából egy szó, mint száz, ami minden eddigit és továbbit magába foglal, ami miatt tudod majd, hogy te másként látod a világot, ami tényleg mindent megváltoztat: te animátor leszel, és higgyétek el, ehhez hasonlítható érzés tényleg nincs! 😉
