A 2012-es év több mint felét Cipruson töltöttem animátorként egy 4 csillagos szállodában. A több mint 6 hónapos kinn tartózkodás után tele élményekkel (jó és rossz egyaránt) tértem haza, azzal a megállapítással, hogy ez volt életem egyik legnagyobb élménye.
Április 22-én érkeztünk meg a repülővel Larnacára, ahol a cég óriási Hummer limuzinja várt minket a reptéren. Ezzel vittek el minket a tréning helyszínére, ahol mindenkit szobákba osztottak, kivéve kettőnket, mondván, hogy a mi hotelünk már nyitva van egy hónapja és kellünk oda, egyből kezdenünk kell. Tehát a többieket hátrahagyva egy kedves hölgy a cégtől (Bonnie) kisautójába ültetett minket és elfuvarozott Pernerára, ami kb. 40 perc Larnacától. Amikor beléptünk a hotelbe, és ott a majdani team leader-ünk (Hichem) körbevezetett bennünket, alig akartam hinni a szememnek. Mintha egy képeslap kelt volna életre. Tenger, pálmafák, medence és egy hatalmas szálloda – meseszép volt minden. Később, mikor már hozzászoktunk a környezethez, igyekeztem minden nap megállni 5 percre, hogy megcsodálhassam, hogy tulajdonképpen hol is vagyok most, így a hely varázsa alig fakult meg a 6 hónap alatt. Ezután a szállásunkra vezettek minket. Minden animátor együtt lakott, kivéve a team leader-t. Egyelőre két lány volt még csak rajtunk kívül, mindketten magyarok. Ezen nagyon meglepődtünk, mivel nem igazán szoktak egy nemzetiségűeket egy csapatba tenni. Szerencsére az odautazás napján még nem kellett dolgoznunk, csak körülnézni, figyelni, megnézni az esti show-t. Másnaptól viszont bele a mélyvízbe. A többiek ekkor kezdték Ayia Napán a tréninget, mi viszont a munkát. Szerencsére elég hamar belerázódtunk, 3 nap múlva, amikor a 2 új animátor megérkezett, már mi tanítgattuk őket. Sajnos az egyik régi lányt elküldték, ezért érkeztek ketten a tréningről. Kiderült, hogy ők is magyarok. Már 5-en voltunk magyarok egy csapatban, ami hatalmas lendületet adott nekünk így az elején, és segített átvészelni a kritikus első hónapot. Hihetetlen gyorsan elrepült. A főnökünk tunéziai volt, és mivel nekik egészen különbözik az észjárásuk és gondolatmenetük az európaiakétól, elég nehezen ment az összecsiszolódás. Kb. másfél-2 hónapunkba telt megtanulni kezelni őt, utána viszont már simán ment minden. Persze ez a magyar álomcsapat túl szép volt, hogy igaz legyen, 1 hónap után szétrobbantottak minket. Akkor ezt katasztrófának éltük meg, viszont rájöttünk, hogy ez nem egy olyan hely és nem egy olyan munka, ahol van időd siránkozni dolgokon. Kénytelen vagy hamar túllépni rossz élményeken és igazságtalanságokon, különben saját magaddal szúrsz ki. Innentől kezdve viszonylag sűrűn cserélődtek mellettünk az emberek, de mi ketten végigcsináltuk a szezont ugyanabban a szállodában. A követező kollegáinkkal már nem volt olyan felhőtlen a viszony, nem is sikerült olyan összetartó és erős csapattá kovácsolódni, mint azt kellett volna. Ezzel szemben a vendégekkel való kapcsolatunk mindenért kárpótolt.
Elmondom, hogy nézett ki egy napunk. Reggel 8-fél 9 körül keltünk, felöltöttük narancssárga egyenruhánkat és bebattyogtunk a hotelbe, ami kb. 10-15 perc sétányira volt a szállásunktól. Később ezt az utat már kölcsönkért bicikliken tettük meg, nagyjából 2 perc alatt. Egyedül az animátoroknak engedte meg a hotel, hogy a vendégekkel együtt a svédasztalról fogyasszanak. Tehát reggel jól belakmároztunk, és háromnegyed 10-kor nekiálltunk kipakolni a felszerelést: zene, napernyő, labdák, óriás sakk, stb. 10-től kezdődött a műszak, ilyenkor mindenkinek az volt a feladata, hogy az éppen ébredező vendégeket köszöntse, megigyon velük egy kávét, beszélgessenek. Az első program 10.30-kor a jóga volt, ami, táncos lévén, az én feladatom volt. Össze kellett hozzá gyűjtenem az embereket, és egy fél órás kis ébresztő-átmozgató stretching-jóga-tornát tartani. Erre főleg idősebb hölgyek jöttek, de előfordult, hogy egy-egy férj is beállt popsit formálni. 11-kor kezdődött az íjászat vagy a darts vagy a petanque. Ezt a fiúk tartották, ez alatt nekem csak beszélgetnem kellett a vendégekkel. 11.30-kor vízi aerobic a másik táncossal a csapatból, majd 12-kor cocktail game az egész animációs csapattal. 12.30-tól volt egy hosszabb ebédszünet, amikor szintén a vendégekkel ehettünk és utána volt egy kis pihenő idő. Ilyenkor vagy lementünk a strandra úszni egyet a tengerben, vagy a hotel konditermében edzettünk egy kicsit. 3-tól ismét indult a pörgés, fel kellett kicsit rázni az ebéd után jóllakott, szunyókáló vendégeket a vízi röpivel vagy a vízilabdával. Fél 4-kor vízi lufi háború, 4-kor billiárd, ping-pong vagy darts verseny, fél 5-kor pedig strandröpi. Ezeket mind a fiúk csinálták, néha én is, de alapvetően az én feladatom megint csak a kapcsolatépítés volt a vendégekkel. 5 után hazamentünk letusolni, pihenni egy kicsit, ez volt napközben a legnagyobb szünetünk. Ilyenkor volt egy kis időnk kimenni egy közeli kocsmába internetezni, beszélni az otthoniakkal, levelezgetni, blogot írni. De persze volt, hogy csak szusszantunk egyet otthon, aztán irány vissza. 8 körül indultunk vissza, megvacsoráztunk, kipakoltuk a hangberendezést a színpadra, majd 9-kor nagy kígyóban végigjártuk a hotelt, és összeszedtük a gyerekeket a Mini Disco-ra. Nekem ez volt az egyik kedvencem. 12-14 táncunk volt a Mini Discoban, a gyerekek imádták. A gyerekek megtáncoltatása után felkergettük a szülőket is a színpadra és őket is megmozgattuk kicsit 2-3 „klub tánccal”. Ezek akkor slágerek lettek, hogy a vendégek, már ha messziről megláttak minket, hangosan énekelni kezdték őket. Persze egy pár hónap után mi ezt már nem tudtuk annyira értékelni, de azért ez is sikerélmény volt. A táncok után kiosztottuk az aznapi győzteseknek járó pezsgőt és oklevelet, majd jött a show. Minden este, kivéve hétfőn, külsős show jött a hotelbe: görög/ciprusi táncest, bűvész show, társastánc show, papagáj show, tűz- és hastánc show és egy másik táncos műsor. Ezeket végigültük a vendégek asztalainál, közben beszélgettünk, iszogattunk velük, igyekeztünk minél többükkel beszélgetni az este folyamán. A show után még maradtunk velük kb.11.30-ig, ezután összepakoltunk, hazamentünk és dőltünk az ágyba. Ez így ment heti 6 nap. A hétfők nagyon fárasztóak voltak, mivel azon az estén a mi show-nk került terítékre, és mivel ketten voltunk táncosok az egész csapatban, a show nagy részében mi ketten dolgoztunk. Szólókat is táncoltunk, énekeltünk is, de voltak közös táncok is a többiekkel. Volt, hogy nem táncos estet csináltunk, hanem sketch show-t, ilyenkor vicces jeleneteket adtunk elő. Néha csütörtökön a táncosok helyett mi csináltunk játékokat a vendégeknek, kvízt, vagy karaoke estet. Ezek nagyon népszerűek voltak.
Heti 1 szabadnapunk volt, mindenkinek máskor. Ezeken a szabadnapokon vagy pihentünk (főleg július-augusztusban, amikor 40 fok alá nem igazán ment a hőmérséklet) vagy világot láttunk. Kirándultunk, hajókáztunk, vízividámparkba mentünk, elmentünk quadozni vagy ejtőernyőzni, amit csak találtunk a szigeten. Hét közben a gyerekeknek volt kerámiafoglalkozás, ez nekem annyira megtetszett (merthogy pont azokon a napokon én voltam a gyerekekkel), hogy külön is eljártam a keramikus bácsi műhelyébe alkotni. A végén annyira megszerettem, hogy azóta itthon is elkezdtem járni kerámia tanfolyamra, és az első munkámat dobozba tettem és elküldtem a bácsinak Ciprusra.
Néha egy-egy vendéggel annyira jóban lettünk, hogy a szabadnapunkat együtt töltöttük egy hajókiránduláson vagy este elmentünk bulizni. Ez volt talán az egyik legszuperebb az egészben, hogy azok az emberek, akiket egy vagy két hétig szórakoztattunk, mai napig írogatnak nekünk, és tele vagyunk meghívással Angliába, Oroszországba, Franciaországba, Svájcba, Svédországba, Németországba, Írországba, Skóciába, Wales-be. Nagyon sok elismerést kaptunk tőlünk, ami erőt adott a folytatáshoz adott esetben. Rengeteg kapcsolattal lettünk gazdagabbak, és mivel a mi szállodánk esküvő helyszín volt, jelen voltunk rengeteg ember esküvőjén, ami pedig egy elég személyes esemény. Volt, aki úgy, ahogy voltunk, izzadtan, fakó, narancssárga pólóban berángatott minket az esküvői fotójára. Na, az ilyen pillanatokért mondom azt, hogy érdemes volt és hogy életem egyik legjobb döntése volt, hogy ezt a fél évet bevállaltam. Azt gondolom, hogy egyszer (vagy talán kétszer-háromszor is) az életben bele kell vágni egy ilyen kalandba, mert rengeteg önbizalmat ad és annyi mindent lehet belőle tanulni, amennyit nem is gondolnánk. Emberekről, bánásmódokról, kapcsolatokról, munkáról, főnökökről, együttműködésről és legfőképp, kitartásról.
Még egy valamit szeretnék elmesélni (bár tudnék még oldalakat írni), ami ehhez a fél éves animátorkodáshoz kötődik. Mivel október elején van a szülinapom, és mi csak november 3-án jöttünk haza, kint ünnepeltük a 25. szülinapomat. És azt kell mondjam, ez volt életem legszebb szülinapja, ugyanis a párom aznap este az ottani kedvenc éttermünkben megkérte a kezem. Azt hiszem, emiatt egy életre a szívembe zártam Ciprust.
