fbpx
Fanni, 2017 Spanyolország

Én 2 hónapot töltöttem Mallorcán gyerekanimátorként, és két hetet Ibizán 2017-ben.
Ibizán a buli közepébe csöppentem, és habár csak két hetet töltöttem ott, rengeteg időnek tűnik. Eleinte féltem, hogy mindenki csak a hedonista életvitele miatt látogatja meg a szigetet, de az összes munkatársam, és a vendégek is mind nagyon jó fejek, nagyon aranyosak voltak és esténként együtt bulizott mindenki, sosem fogom elfelejteni azokat az estéket. Majd Mallorcára kerültem, egy kis szállodába, ahol a gyerekekkel bohóckodtunk egész nap. Festettünk, kártyáztunk, kirakóztunk, bowlingoztunk, dartsoztunk, este pedig minidiscoztunk, amit én a végére néha úgy éreztem, hogy jobban élvezek, mint a gyerekek. A szabadidőmben mind a két szigetet sikerült bejárni, és sok érdekes emberrel ismerkedtem meg. Senkivel sem cserélném el ezt a nyarat, és habár voltak nehézségek, ezekre is mind mosolyogva tekintek vissza, mert magabiztossággal tölt el, hogy sikerült mindenen túllendülni. Szóval ha szeretnétek sok pénzt keresni(:D), tényleg felejthetetlen élményekkel gazdagodni, önállóbbnak és magabiztosabbnak lenni, akkor mindenképpen vágjatok bele!

További beszámolók

Értesülj mindig elsőként a legfrissebb állásajánlatokról és híreinkről!
Írd be ide a neved és e-mail címed
Köszönjük!
Hozzájárulok, hogy részemre marketing üzeneteket juttassanak el. (Hozzájárulását egy kattintással bármikor visszavonhatja.)
Köszönjük, hogy feliratkoztál a hírlevelünkre! Hotel Animation