fbpx
Zsófi, 2014 Görögország

Amikor jelentkeztem az animátori állásra, fogalmam sem volt mibe vágok bele. Kalandra vágytam, akadályokra, amiket egyedül kell megoldanom, és természetesen pezsgésre,életre. Ezt egy csomagban meg is kaptam 2014 nyarán, Korfu szigetén. Én először kidsanimátor voltam, amit nagyon szerettem, hiszen odavagyok a gyerekekért. Olykor igen fárasztó tud lenni a sok aktív, nyári levegőtől felpezsdült lurkóra egy szempárral ügyelni, és biztosítani a jó hangulatot. Azonban az az érzés, amikor a hotelen végigmenve rengeteg kisgyerek odaszalad, átölel, vagy amikor egy szülő odajön mondván, hogy a kisgyereke eddig mennyire szégyenlős volt, és tulajdonkeppen nekem köszönhetik, hogy elkezdett másokkal játszani, és én tettem tökéletessé a nyaralásukat. Szóval igen, az ilyen lelket simogató hálás megjegyzések, vagy pillantások miatt megéri. Persze voltak nehéz napok, főleg az elején. Beleszokni a pörgésbe, folyamatosan lendületesen, vidáman megjelenni, megnyilvánulni, amikor nem vágysz másra csak egy nyugodt órára, hogy levegőhöz juss. Azonban ezt is meglehet szokni es egy idő után szeretni. Nyár vége fele, az iskolakezdés miatt sport animátor lettem, amit szinten élveztem. Nagyon sok barátságra tettem szert, annak köszönhetően, hogy szinte egész nap a vendégekkel voltam. Egyszer egyik este, egy idősebb hölgy odajött a meghatottságtól könnyezve, hogy 30 év után, nekem sikerült először rávennem a férjét, hogy táncoljon es ennyire elengedje magát. Mondanom sem kell, mennyire jól esik ezt hallani. Ilyenkor szembesülsz azzal, hogy milyen hatással tudsz lenni az emberekre, csupán mert a boldogabb oldalad kerül előtérbe. Olyan tapasztalatokat zsebeltem be ez alatt a 6 hónap alatt, amiket sokan egy élet alatt nem tudnak. Oda kell rakni magad. Amikor életedben először felállsz a színpadra több száz ember elé, és a heteken át, a forró nap alatt gyakorlott táncot előadod, majd mindenki sztárként kezel, mosolyog rád. Vagy amikor a szabadnapodon lehuppansz a tengerparti nyugágyra es büszkén elmosolyodsz, hogy akármilyen kemény volt, megcsináltad a hetet. Én bevállaltam, odatettem magam es egy percig sem bántam meg, sőt! – idén nyáron újra jelentkezem! 😉

További beszámolók

Értesülj mindig elsőként a legfrissebb állásajánlatokról és híreinkről!
Írd be ide a neved és e-mail címed
Köszönjük!
Hozzájárulok, hogy részemre marketing üzeneteket juttassanak el. (Hozzájárulását egy kattintással bármikor visszavonhatja.)
Köszönjük, hogy feliratkoztál a hírlevelünkre! Hotel Animation