fbpx
Kíra, 2019 Spanyolország

A 2019-es nyári szezont Málaga-ban, Dél-Spanyolországban töltöttem egy hatalmas szállodában és minden percét imádtam. Ez a negyedik ajánlat volt, amit kaptam, szóval senki ne essen kétségbe, ha rögtön a legelső nem jön össze. Mivel Kb 20-an voltunk a csapatban voltak néha súrlódások, de összességében egy nagyon jó társasággá, már-már családdá kovácsolódtunk. A kollégáim nagy része (1-2 kivétellel) spanyol volt, ráadásul délről, szóval igazi andalúz akcentussal zártam a 3 hónapot. Már kiutazáskor beszéltem a nyelvet, úgyhogy ez nem jelentett problémát. Folyamatosan pörögtünk, elképesztően intenzív volt az egész, nehéz is lenne kiemelni bármit, mert minden programunkat élveztem, de a showk és a latin party voltak a kedvenceim. A szabadnapjainkon sokat voltunk a tengerparton és rengeteget kirándultunk/utazgattunk a környéken. Nagyon meghatározó volt a nyár, önállóbb lettem és határozottabb, de leginkább úgy érzem, hogy felszabadultam. Az új barátságok miatt pedig főleg megérte, azóta is tartjuk a kapcsolatot, néhány héten belül pedig meg is látogat itthon két jó kollégám. A jövőben is szeretnék még animációval foglalkozni és remélem ez a kis beszámoló sokakat motivál, hogy meglépje ezt. Hajrá!

További beszámolók

Értesülj mindig elsőként a legfrissebb állásajánlatokról és híreinkről!
Írd be ide a neved és e-mail címed
Köszönjük!
Hozzájárulok, hogy részemre marketing üzeneteket juttassanak el. (Hozzájárulását egy kattintással bármikor visszavonhatja.)
Köszönjük, hogy feliratkoztál a hírlevelünkre! Hotel Animation