Ha a magam rövid kis története nem elég meggyőző, akkor hívj fel és megyek helyetted animátornak!
2016. május 25.: Utolsó sulis nap és hatalmas izgalmakkal kezdetem el összepakolni a „nagy útra”. 18 éves voltam és bár már sokat utaztam eddig is, ilyen „hosszú” időre még soha.
Az én szezonom május 26-tól kezdődött. Amikor ezt először meghallottam arra gondoltam, hogy oda a nyaram, de mint utólag kiderült, akkor lett volna oda, ha nem utazok el. Görögországba vettek fel Kos szigetére. A repcsin is sokat rágódtam azon, hogy mit kezdek majd magammal ennyi hónapon keresztül, de rá kellet jönnöm, hogy ez a lehetőségek időszaka lesz. Meg lesz rá a lehetőségem, hogy utazzak, tanuljak, ismerkedjek új kultúrákkal, új emberekkel, új érzésekkel. Nem mondom, hogy ez csak móka és kacagás, viszont életem eddigi szakaszának egy végtelenül fontos időszakát öleli fel az a pár hónap. Ha az ember animátornak adja a fejét, akkor amit először megtanul az, az alázat és a kölcsönös tisztelet. Következőnek a nyitottság, az érdeklődés és az előítéletek leépítése, és végül pedig a segítőkészség, a törődés és a szeretet elsajátítása.
Az alázat, mint szinte majdnem mindenhol a feletted álló emberek iránt mutatod kezdetben. Ők persze megtanítanak arra, hogy velük nem alázatosnak kell lenned, hanem köztetek létre kell jönnie a kölcsönös tiszteletnek. Az alázat a vendégekkel szemben a legfontosabb. A vendégek borzalmasan összetettek, sokoldalúak, és folyton különböző igényekkel állnak elő. Légy türelmes és mindig mosolyogj! A mosolyod legyen őszinte, de te a vendégekkel soha! Mindig csak barátságosan, pozitívan és vidáman. Dolgozó vagy. A vendég pedig vendég és nem feltétlen barát, vigyázz, hogy a határokat jól lásd. Mindig alkalmazkodj hozzájuk.
Személyes örültségeink során sok mindent megtanultunk a bajtársiasságról. Krisz nevű szobatársammal az első hétvégén kaptunk közös lakást a szállodától 3km-re. Viszonylag hamar összeszoktunk, és ahogy ez megtörtént, szinte minden nap mindent együtt csináltunk. Sose gondoltam volna, hogy életem egyik legeslegjobb cimboráját a világ másik pontján találom meg. Mai napig tartjuk a kapcsolatot. Barátságunk talán akkor forrott ki a legjobban, amikor a kis lakásunkat „sweet home”-nak hívtuk és elkezdtük különböző cuccokkal berendezni. ( igen érdekes erre is költöttünk a fizetésünkből ) Mert fontos volt.
Minden nap 9 kor keltünk és rövid szenvedés után a reggeli kávé cigi után, amit a teraszunkon fogyasztottunk el, elindultunk a munkába. A szállodáig mindig nagy versenyeket rendeztünk a bicajokkal és ez igazából arról szólt, hogy cukkoljuk egymást. Hatalmas poénok mentek és rengeteg sok nevetés. A szállodában kezdetben komoly meetingek reggelente, majd reggeli és kezdődhet a buli!
Fel voltunk osztva különböző csapatokra és különböző foglalkozásokat bonyolítottunk le. Én feleltem a teenagerekért. Ez a munka azért is nagyszerű, mert a korlátokat csak a saját gátlásaid szabják meg! Egy alkalommal, elvittem szörfözni a srácokat. Másnap a szüleik megkerestek és külön megköszönték nekem, mert a gyerekek nagyon örültek. Pedig nem volt benne a munkaköri leírásomban! Ebédszünet, egy kis fejmosás a déli meetingeken majd délutáni pihenő. 16:00 vissza melózni! Délutáni sport programok. Pipa, este 6 rohan mindenki haza. Verseny a tusolóig, anyázások, sértődések, de végül is a fél 7-es sör mindent rendbe hoz! ( Jól jegyezd meg! )
Majd vissza a szállodába. Az este, minden esetben egy esti műsorral folytatódott egészen 11-ig. Fél 12-ig meeting, majd mentünk a fővárosba bulizni.
Igazából nem is szándékozok többet írni, mert millió egy sztori van, amit nektek meg kell élnetek és ezt így nem tudom átadni. Tökre ne hagyjátok ki, mert a legnagyobb hülyeség lenne!
Nyomjátok az ipart ti is, utazzatok, dolgozzatok, tanuljatok, éljetek!
Legyetek Animátorok!
