fbpx
Andi, 2008 Görögország

2008 áprilisától megközelítőleg fél évet voltam Görögországban, Kos szigetén. A két hetes tréninget követően abban a szállodában maradtam, ahol a tanulás zajlott, így már otthonosan mozogtam a hotelben, mikor az első vendégek megérkeztek. Nagyon sokat köszönhettünk nekik, mert kezdeti szárnypróbálgatásainkat abszolút pozitívan értékelték, szerettek bennünket, és mi is őket.
Én az ún. Miniclub – felelős voltam, nem volt más dolgom, mint a szállodában lévő gyerekekre vigyázni és szórakoztatni őket. Nehezen jöttem bele, de szerencsésnek mondhatom magam, mert nem volt gond a picikkel, és igazi kis barátokat szereztem közöttük. A nap többi részében sok időm maradt a napozásra és fürdőzgetésre, így szinte úgy éreztem magam, mintha nyaralnék. Igaz, voltak megterhelő feladatok, napok, és hetek, de visszanézve azt az időszakot, nem bántam meg, sőt. Életem egyik legizgalmasabb és legkalandosabb nyara volt, és még pénzt is kerestem vele.

További beszámolók

Értesülj mindig elsőként a legfrissebb állásajánlatokról és híreinkről!
Írd be ide a neved és e-mail címed
Köszönjük!
Hozzájárulok, hogy részemre marketing üzeneteket juttassanak el. (Hozzájárulását egy kattintással bármikor visszavonhatja.)
Köszönjük, hogy feliratkoztál a hírlevelünkre! Hotel Animation