2009 tavaszán úgy gondoltam itt az ideje némi változást eszközölni életemben. Vágytam új környezetre, élethelyzetekre, hozzám közelebb álló mentalitásra meg tapasztalatra. Így felcsillant szemem, mikor lehetőségem nyílt részt venni egy Magyarországon megrendezett állásinterjún, ahol animátorokat toboroztak. Egyik dolog követte a másikat, aztán már csak azt vettem észre, hogy a gép udvariasan landolt Majorcán és becsekkoltam a hotelbe ahol két hetes tréningkurzus vette kezdetét. Itt aztán felkészítenek az előtted álló szezonra, a különböző vendégek még különbözőbb kérdéseire és igényeire, de az igazat megvallva akibe szorult némi empátia annak nem okoz különösebb nehézséget, hogy megfeleljen ezeknek az igényeknek és elvárásoknak. Miután megtanultam az aerobic lépéseket, lőttem íjjal és légpuskával, csapatépítő játékok során estem túl és már-már képes voltam helyes orgánummal konferálni, megkaptam a végleges úticélomat, mely egy híres négy csillagos szálloda volt Menorkán.
Az elején az átlagosnál nagyobb adag vér tódult a fejembe, mikor mikrofonnal a kezemben felléptem a színpadra, de ahogy telt múlt az idő és egyre magabiztosabbá váltam a napbarnított bikinis lányok társaságában, egyre kevésbé éreztem munkának amit csináltam, sokkal inkább egyfajta nekem kiszabott életvitelnek. Tízkor felkelsz, elhúzod a függönyt,nincs egy felhő sem az égen, süt a Nap, eléd tárulnak a Földközi-tenger fodrozódó, hűsítő hullámai. Bemész a hotelbe, kezet rázol vendégekkel, megrendezed az adott napra kiszabott mókás programokat, sporttevékenységeket és mindenki boldog. Reggel, délben, este terülj terülj asztalkám az étteremben, nem említve a nemzetközi közeget, ami körbevesz. Egy dolog biztos: amíg bírom ifjúsággal a tavasz mindig Spanyolországban fog érni, kezemben a mikrofonnal, háttérben zenével előttem a vendégekkel. Non plus ultra!
