fbpx
Vivien, 2015 Görögország

Chalkidiki félszigetén kaptam állást egy 90%-ban orosz vendégcsoportú hotelben. Eleinte féltem, hogy hogyan fogok boldogulni, mert angol és görög nyelven beszélek, de oroszul nagyon alapszavakat, mint „Kak dela?”. Ezek után lassan megérkeztek a csapattársaim és megnyugodtam, hogy ők sem beszélnek oroszul, szintén magyarok személyében. Nagyon jó csapat alakult ki belőlünk, a csapatvezető a legjobb volt 3 évem során és még az orosz nyelvtudásom is sokat fejlődött. Próbáltam sokat beszélni a vendégekkel illetve az ott dolgozókkal, akik szintén oroszul és görögül beszéltek többnyire, a szezon végén már szinte mindent értettem, amit mondanak. Nagyon sokat segítettek a nyelv elsajátításában. Örülök, hogy egy ilyen helyre sodort az animáció éve. A comedy- és táncos showkban is több tapasztalatot nyertem, sőt még egy vidámabb hangulatú mini discoba is belecsöppentem kosztümökbe bújva. Afrikai táncműsorunk sok időt igénybe vett, de annál nagyobb sikere volt. Saját kezűleg csináltuk a kosztümjeinket, a dekorációt és a tribal testfestést is. Napközben a szokásos animáció sportprogramokat űztük a vendégekkel, mint a röplabda, vízilabda, darts. Fő aktivitijeim az aerobik szakágai voltak vizi aerobikkal színesítve. Majd lehetőségem nyílt az utolsó 3 hétben Korfu szigetén dolgozni, ahol nagyon lazán teltek a napok a német vendégek között. A szigetet is sikerült felfedezni valamennyire és csodálatos képeket örökíteni. Köszönöm ezt a szezont és örömmel vágok bele egy új nyárba, új kalandokkal és új nyelvismerettel.

További beszámolók

Értesülj mindig elsőként a legfrissebb állásajánlatokról és híreinkről!
Írd be ide a neved és e-mail címed
Köszönjük!
Hozzájárulok, hogy részemre marketing üzeneteket juttassanak el. (Hozzájárulását egy kattintással bármikor visszavonhatja.)
Köszönjük, hogy feliratkoztál a hírlevelünkre! Hotel Animation