fbpx
Patrik, 2014 Spanyolország

Még sosem dolgoztam életem során animátorként. Főiskolai tanulmányaim befejezése után viszont szerettem volna magam kicsit kipróbálni külföldön. Egy nap olvasgattam a legnagyobb közösségi portál híreit, amikor is rábukkantam a Hotelanimation oldalára. Még azon a héten elmentem egy interjúra, 2 hét múlva pedig már Spanyolországban találtam magam. Már a válogató során is kedvesek voltak a munkatársak, és találtak is nekem egy családbarát szállodát. Mindent elintéztek nekem a papírmunkáktól a reptéri transzferig, a szállodában pedig már tárt karokkal vártak. Az én feladatom a felnőttek részére szervezett sportprogramok lebonyolítása volt. Foci, vízilabda, lövészet stb. Hetente több alkalommal bingót tartottam a vendégeknek spanyol, német, angol, francia és magyar nyelven. Eleinte akadtak nehézségek, főként a fő animátorral, aki miatt rögtön a szezon elején egy hét után ketten is felmondtak. Ennek köszönhetően csak hárman maradtunk a 800 fős szállodára. Nem volt egyszerű. Így legalább saját szobám volt, ami tévével és internettel volt felszerelve. Ezen kívül minden második héten készültünk egy spanyol táncműsorral, aminek nagy sikere volt. A munkaidő kisebb-nagyobb megszakításokkal délelőtt 10 órától este fél 12-ig tartott, de nem volt túl fárasztó. Hogy megérte-e? Természetesen igen. Nemcsak pénzt sikerült megtakarítanom, de a nyelvtudásom is rengeteget fejlődött. Persze szerencse is kell hozzá, hogy az ember jó szállodába kerüljön. Aki teheti, mindenképp próbálja ki magát.

További beszámolók

Értesülj mindig elsőként a legfrissebb állásajánlatokról és híreinkről!
Írd be ide a neved és e-mail címed
Köszönjük!
Hozzájárulok, hogy részemre marketing üzeneteket juttassanak el. (Hozzájárulását egy kattintással bármikor visszavonhatja.)
Köszönjük, hogy feliratkoztál a hírlevelünkre! Hotel Animation