fbpx
Réka, 2018 Ciprus

Kedves Olvasó!

Örülök, hogy te is arra szánod magad, hogy ellátogass külföldre, hiszen ha nem így lenne, nem olvasgatnád most az élménybeszámolókat. Ne hagyd ki, ez egy hihetetlenül nagy élmény mindenki számára!

Az iskolát befejezvén, júliusban érkeztem Ciprus szigetére egy kis életváltoztatás reményében. A dolgok rendben menetek, a sofőr eljött értem a reptérre, elvitt a szállásra igaz, először nem oda, ahova kellett volna, de a végén megtaláltuk a szállásom, ahol minden rendben volt. Ayia Napára kerültem, a sziget legbulisabb városába, ahol már első este kipróbálhattam milyen egy igazi buli ebben a városban. A szobatársammal nagyon jó barátok lettünk, igaz, szokatlan személyisége miatt voltak apró zűrök, de szerencsére minden megoldódott. Másik két lakótársammal csak annyit beszéltünk, amennyit muszáj volt, mert nem igazán találtuk meg a közös hangot, de ez volt a legkevesebb. Ma már boldogan gondolok vissza erre az időszakra, de kezdetben nagyon nehéznek éreztem bekacsolódni a szezon közepén az animátorok és a hotel alkalmazottjai közé. A főnököm egy temperamentumos férfi volt, akiről azt gondoltam kezdetben, hogy nem igazán kedvel, de ezt megcáfolhatom, hiszen a szezon végén már azt mondta a húga vagyok, a kisfia születésnapjára is meghívott és mindenben segített, amiben csak tudott. Az animátor csapat másik tagja egy cuki magyar csajszi volt, Fanny, akivel szoros barátságot kötöttem. Ő tanított meg mindenre az első hétben, amit ma az animációról és a szállodáról tudok, aztán magamra maradtam sportanimátorként. Mélyvízben éreztem magam, de tudtam, hogy ki kell küzdjem magam, hiszen nem azért mentem ki, hogy aztán hazajöjjek. Teltek-múltak a napok egyre jobban ment minden. Közben szerencsére megismerkedhettem a görög szomszédaimmal, akikkel azóta is tartom a kapcsolatot és remélem ez sokáig így fog maradni. Rengeteg közös emlékünk van, amit sosem fogok elfeledni. Mosolyt csaltak az arcomra rosszabb napjaimon és tartották bennem a lelket. Sportanimátor lettem, motiválnom, szórakoztatnom kellett a vendégeket, ami nagyon nehéz volt számomra, mert eléggé zárkózott voltam először és nekem kellett az emberek felé nyitnom, illetve az angoltudásomon is volt mit csiszolni. Nem titkolt célom volt ezen változtatni és sikerült, ma már nem félek megszólalni, idegenekkel beszélgetni.

Visszatérve, nem találok szavakat, nem tudok elmesélni mindent, ami 4 hónap alatt történt velem, hihetetlenül jó volt. Szerencsére jövőre is kimegyek. Amiért a leginkább megérte nekem, az a társaság volt, a különböző vendégek, akiket imádtam, és ők is engem, a csapat, a gyerekek, az alkalmazottak és a szomszédok, na meg persze a szobatársam voltak. Emellett remek érzés volt egy olyan hotelben dolgozni nap, mint nap, ami a tengerpart közelében helyezkedett el, és a sok utazást, élményeket sem sorolnám utolsóként. Sokat kellett dolgozni, de kibírható volt, és nagyon ajánlom, hogy TE is vágj bele. Ha nincsenek nagy elvárásaid, akkor nincs gond. Úgy értem ne várj luxuslakosztályt, meg olyan hú de bulis munkát, mert dolgozni azért kell, de ha jó a felfogásod, akkor ez az utazás egy meghatározó része lesz az életednek!

A Hotelanimation.hu mindenben segít, amire csak szükséged van. Mikor visszatértem, több megjegyzést kaptam arra, hogy megváltoztam, még vidámabbnak tűnök és fel is nőttem. Mindennek az oka a sok emlék, amit át kell élned. Ma is mosolyogva gondolok minden egyes eltöltött percre még a nehézségek ellenére is. Remélem tetszett a beszámolóm, és ne félj, vágj bele te is nyugodtan!

További beszámolók

Értesülj mindig elsőként a legfrissebb állásajánlatokról és híreinkről!
Írd be ide a neved és e-mail címed
Köszönjük!
Hozzájárulok, hogy részemre marketing üzeneteket juttassanak el. (Hozzájárulását egy kattintással bármikor visszavonhatja.)
Köszönjük, hogy feliratkoztál a hírlevelünkre! Hotel Animation